Partnerséget építünk
Európai Regionális Fejlesztési Alap
www.skhu.eu | www.rdvegtc-spf.eu

Innovatív zarándokút járhatósági és tájékozódási közösségi adatbank és adatgyűjtési platform

cikk, szerző: sodi

Vagyis Zarándok adatbank. Rövid néven így találkozhattunk vele először.

Az említett projekt az Interreg V-A Szlovákia – Magyarország Együttműködési Program keretén belül valósult meg az SKHU/WETA/1901/4.1/304 azonosítószámon, melyen a Permeo Polgári Társulás és a Zarándok Turizmusért Nonprofit Kft. közösen dolgoztak.

Ebben a közös projektben egy platform jött létre a megvalósítás időszaka alatt, amely 2020.12.01. napjával kezdődött és 2021.08.31-én ért véget.

A partnerek a tervezés időszakában is egyetértettek abban, hogy az eddigi tapasztalataik alapján szükség van egy olyan felületre, amely segíti a zarándokokat, kirándulókat és a látogatókat egyaránt. Hiszen sajnos előfordulhat már a legtöbbünkkel, hogy egyes a kialakított túra, vagy akár zarándokútvonalon felmerülő problémákkal, esetleg akadályokkal találtuk szembe magutak.

Így született meg tehát a platform gondolata, amelyet végül meg is valósítottak. Ennek segítségével a túrázó és a zarándok közösségekben egyaránt, az útvonalak érintett szakaszain naprakész információkkal segíthetnek egymásnak. A partnerek így egy olyan díjmentesen igénybe vehető és beágyazható internetes, valamint mobiltelefonos felületet alakítottak ki, amely segítésével a zarándokút járhatósági és tájékozódási adatokból a kiemelt problémák naprakészen gyűjthetők és exportálhatók, melynek segítségével pedig könnyedén orvosolhatók.

A felületet kezelők az admin felületre belépve a felmerült probléma típusát és annak forrást könnyen azonosíthatják, hiszen a helyszínről a bejelentők képet is készíthetnek, ezzel alátámasztva az észlelt problémát. Ez nem csak egy visszaigazolás az admin felület kezelőinek, hanem a többi felhasználó által tett bejelentések megerősítésre és visszaigazolásra is szolgál.

Mobil, valamint webes eszközökön is támogatott a többnyelvű megjelenés (szlovák, magyar és angol) a felhasználók pedig új bejelentéseket típus szerint tudnak felvenni, amelyben adott turistaút járhatóságát (úttorlasz, vagy veszély) és a tájékoztató eszközök állapotát (nem jelzett útszakasz, vagy hibás útjelzés) is jelezni tudják az illetékesek felé. Ezen felül lehetőség van a felsorolt lehetőségek részletezésére és a helyszín pontos leírására.

A gyűjtött adatokat a szervezetek partnereikkel és az érintett útvonalak gazdáival (akik elsősorban önkormányzatok és erdészetek) osztják meg, ezzel is hozzájárulva az útvonalak folyamatos járhatóságának megőrzéséhez, azok széleskörű kihasználási szintjéhez. 

A megvalósított projekt kizárólag határon átnyúló együttműködésben valósulhatott meg, hiszen a cél közös, a meglévő értékeink karbantartására és fenntartására kell törekedni. 

Akik pedig legközelebb túrázás, kirándulás, vagy zarándoklat során a platform segítségével szeretnének bejelentést tenni, itt tehetik meg.

 

 

www.rdvegtc-spf.eu                                                                                                                                     

www.skhu.eu

 

 

Jelen cikk tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió hivatalos álláspontját.

 


A honlap tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió hivatalos álláspontját.